Jimi Hendrix Pokol és Angyalok között
People, Hell and Angels: ez a címe annak az albumnak, amely közel 43 évvel halála után újabb adalékkal szolgál Jimi Hendrix univerzális művészetéhez. Megtisztítva immár több évtizedes kalózkodástól és zenei kontárkodásoktól, a lemez úgy mutat be 12, 1968 és 1969 közötti stúdiófelvételt, ahogyan azokat maga Jimi képzelte el azoknak a kísérleteknek a keretében, amelyet az Electric Ladyland című, máig felülmúlhatatlan dupla LP-vel elkezdett.
A Jimi örökségét gondozó Experience Hendrix kiadásában március 5-én megjelent album, amelynek több felvétele más változatokban már ismert a korábbi félhivatalos kiadványokból, véglegesen cáfolja azt a még mindig élő tévhitet, mely szerint ösztönös, megzabolázhatatlan tehetség volt: valójában olyan művész volt, aki tudta, hogy milyen isteni adomány birtokosa, és ezt tudatosan igyekezett minél jobban kihasználni, amikor hagyták nyugodtan dolgozni. Minden látszat ellenére nem a színpad volt a lételeme, hanem a stúdió, ahol csak a saját magával szembeni elvárások, az alkotás örömei számítottak.
A People, Hell and Angels letisztult zene, ahol végképp nem a virtuozitás, hanem a kompozíció, az összhangzat, az elmélyültség dominál. Valószínű azonban, hogy Hendrix még tovább csiszolta, gazdagította volna őket, ha lett volna ideje a benne lakozó tudást felszínre hozni és egyesíteni a rohamosan fejlődő hangtechnikák vívmányaival.
A lemezt Jimi egykori technikusa, Eddie Kramer és John McDermott állította össze a művész féltestvére és örököse, Janie Hendrix vigyázó tekintetével erősítve. A címet még maga Jimi találta ki egy leendő lemezének, amely útkereséseinek egyik állomása lett volna, olyan zenészek közreműködésével, akik kiléptek a pop-rock műfaj keretei közül.
Sok meglepetés van a lemezen, azok számára is, akik végigkövették 1970 óta a posztumusz kiadásokat. Az Earth Blues például egyáltalán nem hasonlít arra a változatra, ami az 1971-es Rainbow Bridge albumon megjelent. Ugyancsak különleges gyöngyszem a Somewhere 1968 márciusi felvétele, amelyen Buddy Miles dobol és Stephen Stills basszusgitározik. A Let Me Love You-n Jimi Lonnie Youngblood szaxofonossal duettezik, akivel gyakran játszott együtt még mielőtt 1966-ban Chas Chandler felfedezte őt. Az Easy Blues instrumentális fantáziájában Larry Lee gitárossal vív párbajt.
Két darab, az Izabella és a Villanova Junction elhangzott Woodstock-ban is. Az utóbbi, amely e lemezen egy alig két percnyi töredék, a nagy fesztiválon egy hosszabb, lassú, melankolikus improvizáció volt, amely a róla készült filmen az utolsó kockák alatt szólt: a kimerültségtől támolygó utolsó hallgatók távozása a sárral és szeméttel borított mezőről, a rock-mozi egyik legtorokszorítóbb pillanata volt.
A zenében megszólaló szabadság azonban itt maradt, négy és fél évtizeddel később is, Jimi Hendrix húrjain.
GNL
