Tört angolság 33 1/3-os luxuskivitelben
Bár nem kerek az évforduló, a 33 1/3 mégiscsak szimbolikus értelmű a rock-zenében. Ezért lehet mégis ünnepinek nevezni azt a luxuskiadást, amellyel Marianne Faithfull 1979-ben megjelent mérföldkő-albumát, a Broken Englisht megtisztelték.
A lemez, amely egy új, a pokolból feltámadt, a rock és a sanzon világát egyedülálló módon ötvöző, imádnivalóan füstős hangú Marianne születését jelezte, gyógyír, traumák sorozatának feldolgozása volt az énekesnő számára. Elvesztette volt férjével szemben gyermekének nevelési jogát, szakított Mick Jaggerrel, öngyilkosságot kísérelt meg, belesüllyedt a heroin-függőségbe, és két évig az utcán élt a londoni Sohóban. Idáig jutott az arisztokrata származású, budapesti születésű édesanyja révén Leopold Sacher-Masoch-hal is távoli rokonságot ápoló Marienne, de mindezt túlélte.
A megváltást a punk hozta neki: igaz, hogy nem volt hajlandó eljátszani Sid Vicious anyját a The Great Rock and Roll Swindle című filmben, de egy Chelsea-beli foglalt házban telepedett le akkori barátjával, Ben Brierly-vel, a The Vibrators basszusgitárosával, és barátságot kötött a Sex Pistols, valamint a The Clash tagjaival. Mindezek az élmények csapódtak le azon a lemezen, amely új lendületet adott megtört pályafutásának, és amely kijelölte azóta is következetes útját.
A Broken English, az akkor éppen 33 esztendős Marianne munkája egyike azon kevés példának, amikor egy nő magáévá teszi a rock nihilisztikus katarzisát. Korábban csak Janis Joplin és Patti Smith volt képes erre, igaz, Janis bele is pusztult, Patti és Marianne viszont ebből merítettek hihetetlen erőket.
Ehhez azonban kőkemény férfitársak is kellettek az alkotásban. A szinte improvizatívnak ható, dühös-pornografikus Why D’Ya Do It? Heathcote Williams kortárs angol költő versére született, míg az album leghíresebb dalának, a The Ballad of Lucy Jordannak az amerikai Shel Silverstein a szerzője, aki Uncle Shelby néven elsősorban gyermekkönyveiről híresült el. Ebben egy külvárosi háziasszony olyan csillogó életről álmodik, mint amilyenben Marianne a 60-as években külső szemlélő számára fürdőzött, és éppen az ő előadása rántja le a leplet e talmi csillogásról. A dalt Marianne először Dr. Hooktól hallotta, és úgy gondolta, hogy női hanggal sokkal jobb lenne…Megtaláljuk a lemezen John Lennon keserű-ironikus dalát, a Working Class Herót is. Maga Lennon jobban szerette Marianne változatát a sajátjánál is.
A The Witches Song egy 60-as évekbeli marokkói kirándulás emléke, Jaggerrel. Út közben megálltak Madridban és a Pradóban az énekesnőt nagyon megragadta Goya Boszorkányszombat című rajza. A Guilt egyfajta „katolikus blues”, míg a címadó dal igazi hangkísérlet, amelyben Stevie Winwood szintetizátorai játsszák a főszerepet. A Broken English ihletője egyébként bizonyos értelemben Ulrike Meinhof volt, a nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakció (RAF), vagy más néven, a Baader-Meinhof csoport egyik alapítja, aki Marianne szimpatizált, mert, mint ő, „önpusztító volt és tele haraggal” és éppen a Chelsea-beli házban látott róluk egy dokumentumfilmet, amelynek volt egy zavaros felirata: „tört angol, beszélt angol” (broken English, spoken English).
A De Luxe kiadásra rákerült a Sister Morphine is, amelyben Faithfull a Jagger-Richards kettős társszerzője volt. A dal a Rolling Stones 1971-es Sticky Fingers-ének egyik döbbenetes felvétele volt, Marianne-tól még inkább az, mert abszolút belülről szól…
Azóta Marianne Faithfull számos nagyszerű lemezzel ajándékozott meg minket. A 90-es évek második felében különösen elemében volt, amikor felfedezte magának Bertolt Brechtet, akinek songjait neki találták ki. Aki hallotta élőben – szerencsére Budapesten is hallhatta – a 20. Century Bluest (1997) soha nem felejti el, de legalább ennyire megérinthette közép-európai szívünket a Seven Deady Sins (1998). És még csak ezután jöttek az énekesnő olyan dalba öltöztetett gyónásai, mint a Vagabond Ways (1999), vagy a 2005-ös Before The Poison, amelyet P.J. Harvey-val közösen készített.
Jó esély volt arra, hogy Marianne a rock Edith Piafja lesz. Szerencsére jobb sors jutott neki, és sebeiből szépséget, az elviselhetetlenségből harmóniát tudott teremteni.
