Alvin Lee hazament
Ritka dolog, hogy egy koncerten a közönség a legjobban a buli végét várja, miközben egész este jól érzi magát. A Ten Years After esetében azonban ez gyakorta előfordult, hiszen az az őrület, amit az I’m Going Home-ban előadtak, felülírta az egész estét. Így volt ez Woodstock-ban, ahol a hivatalos lemezre és a filmbe egyaránt ez a közel 10 perces csúcs-rock and roll került be, és így volt ez mindaddig, amíg a banda abszolút vezére, Alvin Lee a színpadon volt.
Egészen 2013. március 6-ig.
I’m Going Home. Hazamegyek. Alvin Lee, bár volt családja, négy és fél évtizede úton volt. Utolsó lemeze, a tavaly megjelent Still On The Road To Freedom is ezt sugallta, zenei gyökerei előtt tisztelegve. Éppen az idén lett volna 40 éve, hogy első szólólemezét elkészítette On The Road To Freedom címmel, olyan társakkal, mint Stevie Winwood, Jim Capaldi, Mick Fleetwood vagy George Harrison. Most végleg hazament. Egy rutinműtét verte ki kezéből a pengetőt.
A rock egyik szerény, kedves, a zenét mindenek fölé helyező egyénisége ment el. A Ten Years After hangos, erőszakos rock-blues-ával már négy évtizede beírta magát a műfajba, de tudott szvingesen is játszani, sőt, voltak szép lírai dalai is. A Love Like A Man, a Help Me, a Woke Up This Morning, az I’m Coming On „döge”, az epikus I Can't Keep From Cryin' Sometimes, a szerelmes Thing About The Time vagy a Circles hagyatékának talán legértékesebb dalai. No és persze az I’m Going Home, annak ezerféle kavalkádjával, betétjével, egyvelegével.
Alvin, Ten Years Afterrel, vagy anélkül, elsősorban élőben volt elemében. A TYA 1973-as Recorded Live-ját régóta a legjobb rock koncertlemezek között tartják számon. Pedig a csak 2001-ben kiadott felvétel, az 1970-es Fillmore East-i koncert mellett, rajta a 16 perces Help Me-vel, a Recorded Live csupán „maszatolás”. És aki egyszer is látta élőben játszani Alvint – szerencsére többször is járt nálunk, a legnagyobb bulija az 1994-es Eurowoodstock volt – és megragadta gitárjátékának az a féktelen életöröme, az magával hordozza az élményt élete végéig.
Jó néhány éve, hogy Alvin és a Ten Years After útjai végleg kettéváltak, a régi banda új gitárossal nyomja, ők is jártak már nálunk is. Egyik barátom többször csábított is, hogy hallgassuk meg őket együtt. Sosem álltam kötélnek: nekem Ten Years After nem létezik Alvin Lee nélkül.
Amikor egy ilyen muzsikustól kell elbúcsúzni, mint amilyen Alvin volt, mindig hálát adok az emberi lángelmének, amely ha nem is az egész embernek, de a hangnak megtalálta az örökkévalóságot. Sokan vannak már odaát az ő nemzedékéből – sajnos túlságosan is jó bandákat lehetne összeállítani belőlük – de hangjukat, hangszereik zengését itt hagyták nekünk.
